Pályázatok-a - Extreme Solar Webáruház

Megújuló energia használatát, energiahatékonyság növelését célzó épületenergetikai fejlesztések támogatása

GINOP-4.1.4-19

Benyújtási ideje: 2019. november 11. – 2020. április 30.

Felhívás célja:

Megújuló energiaforrások felhasználásának növelése, környezet védelme, gázkibocsátás csökkentése a mikor-, kis- és középvállalkozásokkal együttműködve egy vissza nem térítendő támogatást nyújtva. Ez által korszerűsíthető vállalkozások energetikai rendszere, és rezsiköltségei csökkenthetőek.

Biztosítva ezt 3 millió Ft és 100 millió Ft közötti vissza nem térítendő támogatással.

Az utófinanszírozású tevékenységekre igénybe vehető támogatás előlegének mértéke a megítélt támogatás 25%-a.

A vissza nem térítendő támogatás mértéke maximum az összes elszámolható költség 55%-a lehet, ezen felül önerőből kell finanszírozni.

Annak elfogadásával, hogy a támogatáson felül önerőből kell finanszírozni a projekt költségeket, támogatói okiratot kötnek, és a fenntartási időszak végéig a projektet működtetik.

A támogatást igénylőnek a projekt végeztével egy 3 éves fenntartást kell biztosítania, és erről adatot szolgáltatnia.

A saját forrás minimálisan elvárt mértéke a projekt elszámolható költségének legalább 10%-a.

Támogatható projektek:

  • Napkollektoros rendszer telepítése,
  • Kazánrendszer kiépítése,
  • Napelemes rendszer telepítése a fejlesztésben lévő épület energiaellátásához,
  • Hőszivattyús rendszer kiépítése,
  • Épület hőtechnikai adottságának növelése, hőszigetelés,
  • Fűtési, hűtési, használati melegvíz rendszerek korszerűsítése,
  • Világítási rendszerek korszerűsítése.

Viszont önállóan nem támogatható kis kapacitású napelemes rendszer (<15kWp), és az épületek nyári hő védelmének javítása.

Napelemes rendszer elszámolható költsége nem haladhatja meg a beépített napelemek összesített névleges teljesítményre vetítetten az alábbi értékeket:

15kWp névleges teljesítményig 400.000Ft/kWp

50kWp névleges teljesítményig 337.000Ft/kWp

5kkWp névleges teljesítmény felett 300.000Ft/kWp

Napkollektoros rendszer esetében a berendezésre vett költség nem haladhatja meg 158.000Ft/nm értéket síkkollektor, valamint a 238.000 Ft/nm értéket vákuumcsöves kollektor esetében.

Kazán elszámolható költsége nem haladhatja meg a 123.000Ft/kW értéket.

Hőszivattyú esetében az elszámolható költség nem haladhatja meg a 286.000Ft/kW értéket földhő-víz hőszivattyús, és 213.000Ft/kW értéket levegő-víz hőszivattyús rendszer esetében.

A projekt végrehajtására a támogatói okirat hatályba lépése után 24 hónap áll rendelkezésre. A megvalósítás befejezésétől számított 3 évig fenntartást kell vállalni.

Igénylők köre

  • Korlátolt felelősségű társaság,
  • Részvénytársaság,
  • Egyéb szövetkezet,
  • Közkereseti társaság,
  • Betéti társaság,
  • Külföldi vállalkozás magyarországi fióktelepe,
  • Egyéni cég,
  • Egyéni vállalkozók,
  • Nonprofit korlátolt felelősségű társaság,
  • Nonprofit részvénytársaság,
  • Nonprofit közkereseti társaság,
  • Nonprofit betéti társaság,

Ezen belül azon mikro-, kis-, és középvállalkozások melyek:

Rendelkeznek legalább 1 lezárt teljes (365 nap) üzleti évvel.

Az éves átlagos statisztikai állományi létszáma kérelem benyújtását megelőző utolsó lezárt, teljes üzleti évben minimum 1 fő volt.

Magyarországon kettős könyvvitelt vezetnek. SZJA hatálya alá tartozó egyéni vállalkozók, egyéni cégek.

Nem támogatható vállalatok, ahol

  • A cég utolsó lezárt éves (pályázat benyújtás előtti év) beszámolója alapján saját tőkéje negatív volt,
  • A saját tőke a törzstőke jogszabályban előírt legkisebb mértéke alá csökkent,
  • Projektre igényelt támogatási összeg meghaladja az utolsó lezárt teljes üzleti év beszámoló szerinti árbevétel összegét, egyéni vállalkozó esetén adóalapba beszámított bevételt,
  • A cég végrehajtási eljárás alatt áll,
  • Már támogatást kapott GINOP-ból ugyanerre a célra,
  • Mezőgazdasági termelő, ahol bevétel több mint 50%-a mezőgazdasági tevékenységből származik,
  • Kiemelkedően jelentős kockázatot hordoz,
  • Annex I termékek előállításával és feldolgozásával kapcsolatos tevékenységre kerülne felhasználásra,
  • Már működik napelemes rendszer .

Benyújtás módja

Online benyújtás, egy elektronikus kitöltő programon keresztül. Végsőnyilatkozatot cégszerűen alá kell írni, és a pályázathoz benyújtani. A nyilatkozat egyik példányát pedig postai úton benyújtani, az elektronikus benyújtást követő 3 napon belül.

Telephelyenként 1 pályázat nyújtható be, viszont további telephelyekre is nyújthat be pályázatot egy pályázó.

Szükséges mellékletek

  • Jogi státusz igazolása (nem egyéni vállalkozó esetében nem szükséges)
  • Jóváhagyott éves beszámoló, vagy SZJA bevallás,
  • Az igénylő vállalkozás törvényes képviselőjének közjegyző által hitelesített aláírási címpéldánya, vagy ügyvéd vagy kamarai jogtanácsos által hitelesített aláírásmintája, vagy ezek közjegyző által hitelesített másolata,
  • A kérelem benyújtását megelőző utolsó teljes, lezárt üzleti évben a NAV-nak kötelezően megküldendő társasági adóbevallás éves átlagos statisztikai állományi létszámot tartalmazó oldala,
  • Épületenergetikai mellékletek,
  • Építési tervdokumentáció,
  • Fotódokumentáció,
  • A beruházással érintett ingatlan rendezett tulajdonviszonyainak igazolása.

Elszámolható költségek

Megújuló energiafelhasználáson alapuló rendszerek beruházási költségei pl.: Napelemes rendszer beszerzése, telepítése (inverterek, akkumulátorok, szabályzórendszerek, távfelügyelet).

Építéshez kapcsolódó költségek, vagy felújítás, beüzemelési költségek.

Egyes tevékenységek során felmerülő járulékos költségek munkadíjként pl.: villámvédelmi hálózat leszerelése, visszaszerelése.

Egyszerűsített elszámolásra jelen felhívás keretében nincs lehetőség.

Nem támogatható költségek

  • Energetikus, tervezés szolgáltatásai,
  • Garanciális költségek,
  • Állványozás anyagköltsége,
  • Tetőszerkezet megerősítése,
  • Kiszállási díj,
  • Könyvvizsgálat költsége,
  • Banki költségek,
  • Lakásfejlesztés,
  • projekt előkészítési költségek.

Kifizetési kérelemhez szükséges

  • A hálózati engedélyessel kötött szerződés, vagy módosított hálózathasználati szerződés, és a hálózatcsatlakozási szerződés,
  • Ad-vesz mérőóra meglétének igazolása, mérőhelyi adatlappal,
  • Kiépített rendszer megfelelőségét projekt zárásakor dokumentumokkal igazolni,
  • A szállító nyilatkozata,
  • A kiinduló állapotot, és a napelemes rendszerrel telepített állapotról készített fotók (minimum 2-2 maximum 5-5db mindkét esetben),
  • Műszaki ellenőr nyilatkozatai,
  • 0,5MWp és ezt meghaladó teljesítményű kiserőmű esetén MEKH által kiadott kiserőművi összevont engedély.

Forrás: www.szechenyi2020.hu

Napelemes rendszer telepítésének támogatása mikro-, kis- és középvállalkozásoknak

GINOP-4.1.3-19

Kiskapacitású, saját villamosenergia-fogyasztás kiváltását célzó napelemes rendszer telepítésének támogatása mikro-, kis- és középvállalkozásoknak

Benyújtási határidő: 2019. június 17. – 2020. szeptember 30.

Felhívás célja:
Megújuló energiaforrások felhasználásának növelése, környezet védelme, gázkibocsátás csökkentése a mikor-, kis- és középvállalkozásokkal együttműködve egy vissza nem térítendő támogatást nyújtva. Ez által korszerűsíthető vállalkozások energetikai rendszere, és rezsiköltségei csökkenthetőek.

A Kormány biztosítja ezt 1.000.000 forint és 3.000.000 forint közötti vissza nem térítendő támogatással.  Maximum 200.000 Ft/kWp értékig.

Annak elfogadásával, hogy a kérelmet benyújtó a kapott támogatáson felül önerőből finanszírozzák a projektet, támogatói okiratot kötnek, és a fenntartási időszak végéig a projektet működtetik.

Villamos-energiaigény legfeljebb 100%-át fedezheti. Minimum 5kWp, maximum 15kWp névleges teljesítményű napelemes rendszer támogatható, és azok a fejlesztéssel érintet épület tetőszerkezetén helyezhetőek el.

Olyan épületekhez kérhető a támogatás melyek a benyújtást megelőzően 3 év időtartamban használatban álltak. Ezt a benyújtást megelőző 3 évből 1 év fogyasztást mutató áramszámláival igazolni tudja.

A projekt keretében kizárólag új (2018 vagy azt követő gyártású) első üzembe-helyezésű gépek, technológiai berendezések, eszközök, anyagok beszerzése és beépítése támogatható. Termelési adatokhoz való távoli hozzáférés, távfelügyelet kell biztosítani.

A támogatást igénylőnek a projekt végeztével egy 3 éves fenntartást kell biztosítania, és erről adatot szolgáltatnia.

Támogatást igénylők köre:

  • Korlátolt felelősségű társaság
  • Részvénytársaság
  • Egyéb szövetkezet
  • Közkereseti társaság
  • Betéti társaság
  • Külföldi vállalkozás magyarországi fióktelepe
  • Nonprofit korlátolt felelősségű társaság
  • Nonprofit részvénytársaság
  • Nonprofit közkereseti társaság
  • Nonprofit betéti társaság

Azon mikro-, kis-, és középvállalkozások melyek:

Legalább egy lezárt teljes üzleti évvel rendelkezik, és a bejelentett teljes munkaidős létszám a benyújtás előtti 12 hónapban minimum 1 fő volt, és Magyarországon kettős könyvvitelt vezetnek.

Nem támogatható napelemes rendszer kiépítése olyan esetekben, ahol:

  • Ingatlan hasznosítása során lakás/lakhatás célú fejlesztés valósulna meg,
  • Olyan rendszer kerül telepítése, melynek éves szinten a villamos energiatermelés mennyisége meghaladja az épület előző három évéből valamelyik év éves villamosenergia-igényét,
  • Jövedelemszerzésre irányulnak a rendszerek,
  • Már működik napelemes rendszer,
  • Annex I termékek előállításával és feldolgozásával kapcsolatos tevékenységre kerülne felhasználásra,
  • Közép-Magyarországi régió területén megvalósulna meg a projekt,
  • A cég utolsó lezárt éves (pályázat benyújtás előtti év) beszámolója alapján saját tőkéje negatív volt,
  • Projekt támogatási igényének összköltsége meghaladja az utolsó lezárt üzleti éve árbevétel összegének a felét,
  • Projekt támogatási igényének összköltsége meghaladja az utolsó lezárt üzleti év személyi jellegű kiadásainak összegét,
  • Már kérelem lett benyújtva egy GINOP keretében hirdetett egyéb felhívásokra,
  • Kiemelkedően jelentős kockázatot hordoz,
  • A saját tőke a törzstőke jogszabályban előírt legkisebb mértéke alá csökkent,
  • A cég végrehajtási eljárás folyamata alatt áll,
  • Az árbevételek legalább 50%-a mezőgazdasági tevékenységből áll,
  • Dohány és dohánytermékek gyártásával, feldolgozásával, és forgalomba hozatalával kapcsolatos a beruházási igény.

Elszámolható költségek

  • Napelemes rendszer beszerzésének és telepítésének költsége,
  • Kapcsolódó szerkezeti és tartóelemek beszerzése, telepítése,
  • Hálózatra csatlakozáshoz, biztonságos működéshez szükséges elemek beszerzése,
  • Akkumulátorok,
  • Mérő és szabályzó berendezések beszerzése, felszerelése.

A villamos energia termelői oldal támogatható az inverter kimeneti részéig.

Nem elszámolható költségek

Amelyek nem szerepelnek az előző listában különösen:

  • Energetikus, tervezés szolgáltatásai,
  • Garanciális költségek,
  • Állványozás anyagköltsége,
  • Tetőszerkezet megerősítése,
  • Kiszállási díj,
  • Könyvvizsgálat költsége,
  • Banki költségek,
  • Lakásfejlesztés.

A kérelem beadásának módja

Online benyújtás, egy elektronikus kitöltő programon keresztül. Végsőnyilatkozatot cégszerűen alá kell írni, és a pályázathoz benyújtani. A nyilatkozat egyik példányát pedig postai úton benyújtani, az elektronikus benyújtást követő 3 napon belül.

Telephelyenként 1 pályázat nyújtható be, viszont további telephelyekre is nyújthat be pályázatot egy pályázó.

Szükséges mellékletek:

  • Éves beszámoló közgyűlés, taggyűlés, illetve a tulajdonosok általi jóváhagyást igazoló dokumentum,
  • Az igénylő vállalkozás törvényes képviselőjének közjegyző által hitelesített aláírási címpéldánya, vagy ügyvéd/kamarai jogtanácsos által hitelesített aláírás mintája, vagy ezek közjegyző által hitelesített másolata,
  • A kérelem benyújtását megelőző utolsó teljes, lezárt üzleti évben a NAV-nak kötelezően megküldendő társasági adóbevallás éves átlagos statisztikai állományi létszámot tartalmazó oldala.

Záró kifizetéshez szükséges mellékletek

  • A hálózati engedélyessel kötött szerződés, vagy módosított hálózathasználati szerződés, és a hálózatcsatlakozási szerződés,
  • Ad-vesz mérőóra meglétének igazolása, mérőhelyi adatlappal,
  • Kiépített rendszer megfelelőségét projekt zárásakor dokumentumokkal igazolni,
  • A szállító nyilatkozata,
  • A kiinduló állapotot, és a napelemes rendszerrel telepített állapotról készített fotók (minimum 2-2 maximum 5-5db mindkét esetben).

Ellenőrzéshez szükséges dokumentumok

  • Napelemes rendszerre való megrendelés vagy szerződés,
  • Működő telephely igazolása szolgáló dokumentumok (iparűzési adó fizetésigazolás, hatósági engedélyek engedély köteles tevékenység esetén, közüzemi számla),
  • Beadást megelőző 12 havi telephelyen foglalkoztatottak létszámának igazolása, munkaszerződéssel
  • Rendszerdokumentáció.

Falusi CSOK

Családi Otthonteremtési Kedvezmény akár már 1 vállalt vagy meglévő gyermek esetén igényelhető vissza nem térítendő támogatás. Felhasználható preferált kistelepülésen, tanyán, vagy birtokközponton. Meglévő lakóépület korszerűsítésére/bővítésére, vagy ezeket lakásvásárlással egybekötve.

Igényelhető: 2022. június 30.-ig

Igényelhető falusi CSOK összege

Új lakás vásárlásával egybekötött bővítése és/vagy korszerűsítése:

  • 1 gyermek esetén maximum: 600.000 Ft,
  • 2 gyermek esetén maximum: 2.600.000 Ft,
  • 3 vagy több gyermek esetén maximum: 10.000.000 Ft.

Meglévő lakás bővítése és/vagy korszerűsítése:

  • 1 gyermek esetén maximum: 300.000 Ft,
  • 2 gyermek esetén maximum: 1.300.000 Ft,
  • 3 vagy több gyermek esetén maximum: 5.000.000 Ft.

Új lakás vársárlással egybekötött bővítés/korszerűsítés esetén a lakásvásárlásra a támogatás összegének maximum az 50%-a használható fel. Tehát egy 10 millió forintos támogatás esetén legfeljebb 5 millió forint fordítható lakásvásárlásra, az e feletti összeget önerőből kell finanszírozni.

Bővítésre és/vagy korszerűsítésre nincs megkötés, így tehát ha a vásárlásra költött összeg 4 millió Ft, akkor a fennmaradó 6 millió Ft felhasználható korszerűsítésre és bővítésre. Ennek következtében csak lakóházvásárlásra nem fordítható a támogatás, mindenképp szükséges bővítés és/vagy korszerűsítés.

A bővítést követően meg kell felelni az alábbi hasznos alapterületeknek

  • 1 gyermek esetén: minimum 40 m2,
  • 2 gyermek esetén: minimum 50 m2,
  • 3 gyermek esetén: minimum 60 m2,
  • 4 vagy több gyermek esetén: minimum 70 m2.

Korszerűsítés körébe tartozik

  • Víz-, csatorna-, elektromos-, gáz-közműszolgáltatás bevezetése, illetve belső hálózatának kiépítése,
  • Fürdőhelyiség, illetve WC létesítése olyan lakásban, amely nem rendelkezik ilyen helyiséggel,
  • Központi fűtés kialakítása vagy cseréje, ideértve a megújuló energiaforrások alkalmazását is,

Ezen belül a napelemes rendszerek kiépítését, azok kombinálását elektromos fűtési berendezésekkel,

  • Az épület szigetelése, ideértve a hő-, hang-, illetve vízszigetelési munkálatokat,
  • A külső nyílászáró energiatakarékos nyílászáróra való cseréje,
  • Tető cseréje, felújítása, szigetelése,
  • Kémény építése, korszerűsítése,
  • Belső tér felújítása, ideértve a belső burkolat cseréjét, a galériaépítést, a belső elektromos-, vízhálózat cseréjét, a fürdőhelyiség-felújítást, a WC-felújítást; a konyhafelújítást,
  • A lakással azonos ingatlan-nyilvántartási helyrajzi számon található melléképület felújítása vagy kerítés építése, a korszerűsítés költségeinek legfeljebb 30%-áig,
  • A korszerűsítéshez közvetlenül kapcsolódó helyreállítási munka, a korszerűsítés költségeinek legfeljebb 20%-áig.

A korszerűsítés teljesítésére a szerződés megkötésétől 3 év áll rendelkezésre.

Támogatások kifizetése lakásvásárlás estén a vásárlásra fordított rész egy összegben, míg a korszerűsítésre/bővítésre fokozatosan kerül sor, amikor a saját erőből vállalt keret már felhasználásra került.

A folyósítást követő 10 évben a támogatott személynek, és a támogatásban szereplő gyerekeknek 10 évig kell életvitelszerűen a vásárolt lakásban lakniuk.

Igénylők köre

  • Életkortól független magyar állampolgár, már meglévő gyermekkel, vagy legalább 12 hetes magzattal,
  • 1 éves társadalombiztosítási jogviszonyt, 10 millió Ft esetén 2 év társadalombiztosítási jogviszonyt igazolva.

Kizáró okok

  • Bűncselekmény elkövetése, büntetett előélet,
  • Közeli hozzátartozótól történő vásárlás,
  • Ha megelőző 5 évben már jogerősen CSOK, vagy egyéb lakáscélú támogatást már vissza kellett téríteni.

A falusi CSOK-hoz igényelhető kamattámogatás legalább 2 gyermek esetében

Lakásvásárlással egybekötött bővítés/korszerűsítés esetén:

  • 2 gyermek esetén maximum: 10 millió Ft,
  • 3 vagy több gyermek esetén maximum: 15 millió Ft

Már meglévő lakás bővítése/korszerűsítése esetén:

  • 2 gyermek esetén maximum: 5 millió Ft,
  • 3 vagy több gyermek esetén maximum: 7,5 millió Ft

Mely kölcsönnek kamata legfeljebb 3%, kamattámogatás ideje pedig maximum 25 év (kölcsön futamideje lehet hosszabb).